Facebook button
 
Összes verzió
hlp
Team Fortress 2
TF2 Pályák
TF2 Demoman
TF2 Heavy
TF2 Medic
TF2 Pyro
TF2 Scout
TF2 Sniper
TF2 Soldier
TF2 Spy
TF2 GYIK
Team Fortress Classic
TFC GYIK
TFC Kasztok
TFC Pályák
TFC GYIK
Csak regisztrált felhasználóknak!

[Dropped]
10/23
péntek
14:05
[Dropped]

Úgy tűnik, mintha a TCM feloszlása hullámot indított volna el. De korántsem ez a helyzet. Sajnos egyre több csapat jut hullámvölgybe és szerencsés esetben nagy nehezen kimászik onnan. Ez annak is betudható, hogy a feloszló csapatokból marradó emberek újra csapatokba tömörülnek, és mielőtt kiderülne, hogy működöképes-e a dolog, már ligákon vesznek részt és versenyeken indulnak. Amelyek néha túl komoly kihívások elé állítják őket.

Az Arm3D csapata igen szép reményekkel vágott neki a szezonnak, hiszen mindenki egyetértett azzal a prognosztizációval, hogy a főleg németekből álló csapat a top3-ra esélyes a div2a-ban. A szezon eddig lejátszott mérkőzései alapján erre lett is volna esélye, hiszen 4-0-2-vel álltak, de ennek ellenére feloszlottak. Atreides szerint nem egyeztek az elvárások és az eredmények között. bm szerint minden Anderson hibája. Hivatalos megerősítés még nincs a honlapon, de annyi biztos, hogy a div2-es helyeket nem fogják ezentúl ennyire könnyen osztani.

Ugyanebben a csoportban játszott a feltörekvő francia csapat, az Origine Gaming is. Az ő feloszlásukról még kevesebbet tudni. 4 vesztett mappal, amelyből az egyik default a várakozásoknál gyengébben teljesítettek és valószínűleg nem látták már értelmét a folytatásnak.

A div3-ból droppolt a Fubar, az elég hirtelen felbukkant török csapat, amelyet erősen túlbecsültek, így valószínűleg a sorozatos rossz eredmények állnak a dolog hátterében. Hasonló cipőben jár a Hampshire Heavies csapata, akik elég rég játszanak már, de úgy tűnik, hogy nem képesek a feltörekvő csapatokkal tartani a lépést. Ez a döntés is már rég lógott a levegőben, de így elkezdeni egy szezont nem volt bölcs lépés.


2 db
Megosztom
Külföld
by The_BuNFi
Új hozzászólás
1
huThe_BuNFi
Rank
2
október 23, péntek 21:55
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
igaz. megkavart, hogy nem piros és nem figyeltem, hogy nem is zöld, hanem szürke.
 
The_BuNFi
0Moregnan
Rank
1
október 23, péntek 19:04
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Nem akarok kötöszködni, de az origine gaming 4 vesztett mappel állt az utolsó helyen :§
Módosítva
október 23, péntek 19:06
 
Moregnan
Regisztráció
Steam Group Team Fortress Steam Group
382 tag | 78 Online | 18 játszik
Hogyan játszhatok?
TF2

//

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
84.2.39.235:27015
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
5
Összes online látogató:
5

Gyik
Hogyan csináljunk konzolt?
A fő probléma megoldódik minden Steam játékkal játszó számára
Fórum
02/ 9 (22:44)
07/28 (11:35)
07/ 5 (13:36)
07/ 5 (13:25)
07/ 1 (22:33)
04/17 (10:42)
04/15 (13:27)
01/30 (17:01)
01/26 (22:01)
01/22 (09:45)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
17 Fórum téma
FACEBOOK
Szavazás
Hogy tetszik a Medieval Mode?
Egyszerűen nem bírok betelni vele!
Nem rossz, szeretem.
Hááát ja...
Inkább ne beszéljünk róla.
Nem próbáltam még.
36 Szavazat | 0 Hozzászólás
Blogok

Eladó Counter-Strike...
gringostar
kedd, március 27. (09:33)
0
[Counter-Strike:...
gringostar
vasárnap, március 25. (20:36)
0
SEGÍTSÉG CoD5-ben!!!
xyLoMETAzoL
csütörtök, március 8. (13:59)
0
Megjelent az Ipad 3
DerDer
csütörtök, március 8. (00:08)
0
Tovább a dicsőség...
DISconnected
vasárnap, február 26. (15:24)
0
BLOG RSS
Letöltések
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 15.3M
4.4
ALL
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 13.2M
5.0
ALL
BECUP 2009 ADMIN...
Egyéb | 0.0M
4.2
ALL
Ventrilo 3.0.5
Kommunikáció | 3.2M
4.4
ALL
Teamspeak 2.0.33 upgrade...
Kommunikáció | 0.5M
4.6
ALL
Oldalfigyelő
1
12/03/27
ALL
1
Soon...
totalcs.hu
12/03/22
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 6
ALL
18
rFactor - Ligahírek
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
Simco rFactor 2...
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: mohaa 3in1 | Forza | crysis wars | gta 3 | colin | cshun | steam account | randall | HEF | Kód | 2009-03 | cs1.6 | death | gta2 | phats | second life | frissítés | source tv | casino | MW3 | Doom3 | hunwel | spiryt | web-e | zolee | rágcsáló | megalakult | configs | TGF van | burnout | deus ex | farewell | NBK | directx 8.1 | jelszó | norbesz | dfg | total gaming | jelentkezés | lövöldözős | Garry\'s mod | drive | Szerkesztöség | SZERKESZTÕFELVÉTEL | tf2 figurák | spor | League Of legends | nazi zombies | neutraliZ | crysis warhead | készítette | 15 éves | lady gaga | cod american rush | reflx | Olvas | Olvassátok! | TF@ | cod map | map | felvétel | asdasd | dragon ball | mx518 | bannolás | rfactor 2 | republic | gtr2 | steam eladás | Flack | assaultcube | jcove | ctf | zászlórablás | zászló | gépek | durva | La Maffia | dirt 3 | patch v1.3 | mw 3 | 9987 | sq_- | kenyér | cybergen | team-gigabyte | rift | fatál | icl spring | icl9 | covboy | portal 2 | sponsor | 30p | OGC Hentes | gamer eger | movie maker | maker | fear | ricsi |
Szolgáltatások: TOTALSTUDIO | TOTALMAIL
Magyarország legegyedibb ligája: TotalGaming Electronic League
Impresszum | Moderálási szabályzat | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Iratkozz fel hírlevelünkre | Linkelj ránk!

2007-2012 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
A felhasználók által feltöltött tartalomért felelősséget nem vállalunk!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Modding Community Battlefield Series Steam Team Fortress Unreal Tournament Left 4 Dead Gangster Games Community Medal of Honor Series Racing Games Community Crysis Community
Service
csevegj, levelezz
Total Studio Total Mail
Network
270 online